A PDSZ ellenez minden olyan óvoda- és iskolaátadást, amely azzal jár, hogy az állami közfeladatellátás szűkül. Ha egy önkormányzati vagy állami fenntartású intézményt egyház vagy felsőoktatási intézmény vesz át, azzal megszűnik az intézmény kötelező felvételi körzete, nem fogja felvenni a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyermekeket, a szegregáció mértéke ezáltal nő.
Ez nem gyermekvédelem! Ez nem esélyteremtés!
Ez mindazzal ellentétes, amit a miniszterelnök gyermekvédelem kapcsán hangoztat!
Látható, hogy tendenciává vált a jól működő iskolák átjátszása egyházaknak és kormányhoz közeli, alapítványi felsőoktatási intézményeknek. Kezdődött ez a Szinyei Merse Pál Gimnázium Óbudai Egyetem fenntartásába adásával, és most folytatódik a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Vasvári Pál Gimnázium Óbudai Egyetemnek történő átadásának kezdeményezésével. Úgy tudjuk, 2024 február végéig mintegy 60 intézményátvételi igény érkezett a belügyminiszterhez.
Ahogy azt a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium Gábor Dénes Egyetem fenntartásába történő átadásának kezdeményezése kapcsán is jeleztük: a PDSZ tiltakozik minden olyan átszervezés ellen, amelyek állami átalános iskolák és középiskolák alapítványi kézbe történő átadását célozzák, ezáltal megnyíljon az útja annak, hogy végül közvagyont magánvagyonná alakítsanak át.
A PDSZ tiltakozik különösen olyan átszervezések, ezen belül intézményátadások ellen, amelyekkel nem ért egyet az érintett nevelőtestület, az oda járó gyermekek szüleinek közössége és a diákönkormányzat.
Felszólítjuk a belügyminisztert, hogy ne járuljon önkormányzati és állami közoktatási intézmények fenntartói jogának átadásához! Vessen véget a szegregációnak!
Budapest, 2024. 03. 06. A PDSZ Országos Választmánya