A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmánya mélyen elítéli a dr. Orbán Viktor miniszterelnök 2025. március 15-ei beszédében elhangzott, embertársait dehumanizáló, megalázó kijelentését. Nemcsak ízléstelennek tartjuk embereknek az ízeltlábúak törzsének egyik alrendjébe tartozó egyedekhez hasonlítását, de tudjuk azt is, kik tették ezt már meg embertársainkkal, és azt, hogy mi következett ezután.
A stigmatizálásnak és dehumanizálásnak az a célja, hogy széles réteggekkel fogadtassa el azt, ami utána következik az adott csoporttal, vagyis ez alsó hangon különböző szankciókat, jogkorlátozásokat, ellehetetlenítést jelent, és ki tudja, ezúttal hova torkollik.
Ezzel a miniszterelnöki kijelentéssel szorosan összefügg a sürgősséggel tárgyalt és elfogadott, gyülekezési jogot korlátozó törvény is. A Pride-felvonulás betiltásának semmi köze a gyermekvédelemhez, ez egy csoport, jelen esetben az LMBTQI emberek elleni gyűlöletkeltés újabb lépcsőfoka, amivel a kormány egyúttal szintet lépett, mert a törvény hatálybalépésétől bármilyen más céllal történő gyülekezés is korlátozható lesz.
A miniszterelnök beszédéből egyértelművé vált, hogy immár minden vele egyet nem értő személy és csoport célkeresztbe került. A kezdeti „listázás” és megbélyegzés után a következő lépés már a jogfosztás, majd a teljes ellehetetlenítés. Az Alaptörvény módosításával pedig megnyílik az út a totális diktatúra felé.
A PDSZ határozottan tiltakozik:
- a politikai ellenfelek listázása,
- a „szuverenitásvédelmi” hivatal megfélemlítő tevékenysége,
- a kisebbségi csoportokat érintő, védett tulajdonságokon alapuló hátrányos megkülönböztetés,
- a gyülekezési jog korlátozása,
- valamint a kormány ideológiájától eltérően gondolkodók üldözése ellen.
A PDSZ minden rendelkezésére álló eszközzel küzd a demokrácia és a jogállam védelméért, és ebben minden demokratikus erővel összefog. Támogatjuk azokat az eseményeket, amelyek e célokért szerveződnek, és arra biztatjuk tagjainkat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt rajtuk!
A PDSZ Országos Választmánya