A PDSZ közleménye a pedagógusok kötelező képzéséről és a mobiltelefon-használatukról

A PDSZ tiltakozik a mai napon megjelent, a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló, miniszter által elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről szóló rendelettervezet ellen.

A rendelettervezet által előírt képzés elvégzésével a pedagógusok teljesítményének sem minőségi, sem mennyiségi növekedése nem várható, ugyanis az nem ennek a képzésnek a függvénye, ezen mutatók növelését ezzel a képzéssel nem lehet elérni.

Aggályosnak tartjuk azt is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek még nincs akkreditált tanárképzési programja, bármilyen tartalmi szabályozásra vonatkozó pedagógusképzésben közreműködjön.

Ellenben fontosnak tartjuk, hogy az oktatási kormányzat a tanév során a szakszervezetek, szakmai szervezetek és a pedagógusok széles körű bevonásával vizsgálja felül, és dolgozza át a Nemzeti Alaptantervet.

A rendelettervezet következtében tehát

  • a pedagógusok terhei tovább növekednek,
  • a képzés elvégzésére és teljesítésére fordított időt a gyerekekkel való foglalkozásokra szánt időkeretből veszik el, vagyis ezáltal csökkenhet a foglalkozások minősége a felkészülési időkeret csökkenésének következtében,
  • a képzésnek a Teljesítményértékelési rendszerrel való összekapcsolása pedig az így megkapott teljesítményértékelési eredményeket még irrelevánsabbá teszi.

A PDSZ tiltakozik továbbá a pedagógusokra vonatkozó mobiltelefonhasználat-korlátozás ellen is! Ez az intézkedés sem releváns abban, hogy a pedagógusok minőségi és/vagy mennyiségi teljesítményét növelje.

A PDSZ továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy

  • valódi oktatási reformokra van szükség, melyek keretén belül a pedagógus-továbbképzési rendszer ténylegesen a 21. századi igényeket szolgálja ki, illetve kihívásokat oldja meg,
  • a mobilhasználat szabályozását a jogalkotó hagyja meg intézményi hatáskörben – ez lenne ugyanis az optimális mindenki számára, valamint
  • a rendelettervezet egyenesen megalázó értelmiségi hivatást gyakorló pedagógusok számára.

Egyébiránt a PDSZ elutasít minden tervezetet, amely többletmunkát jelent az érintettek számára anélkül, hogy külön díjazás járna érte.

A PDSZ tehát követeli a kötelező képzésre és a mobiltelefonhasználat-korlátozásra vonatkozó rendelettervezet elvetését!

Budapest, 2024. 08. 06.                                                                       A PDSZ Országos Választmánya

Hasonló cikkek

Az Alapítvány adószáma: 19297921-1-42