A szakszervezetek elsősorban attól lesznek erősek, hogy sok tagjuk van. Erős érdekérvényesítő erejük így jön létre: minél nagyobb tagság felhatalmazását bírják a tárgyalásokon, annál nagyobb súllyal tudnak benne részt venni. Tehát ahhoz, hogy erősek legyenek, először a munkavállalóknak kell tömegesen belépniük. Ha arra várnak, hogy erősek legyenek, s majd akkor belépnek, akkor a szakszervezetek sosem válnak erősekké. Így pedig kölcsönösen bennrekednek a 22-es csapdájában. Azt kell megérteni, hogy a szakszervezet nem egy tőlük kívül álló természeti jelenség, nem egy hivatal, hanem mi magunk vagyunk, a szervezett munkavállalók közössége.
Napjainkban a szakszervezetbe való belépés pedig azért is kiemelten fontos, mert a kormány sorra hozza a szakszervezetellenes intézkedéseit annak ellehetetlenítése céljából. Az egyik ilyen legutóbbi intézkedése a Lex PDSZ, mely a státusztörvényben jelent meg: a kormány csak akkor köteles tárgyalni a szakszervezetekkel, ha azok elérik a foglalkoztatotti kör min. 10%-át. Jelen állás szerint ezt még egyik szakszervezet sem éri el. Így viszont csak sztrájktárgyalások keretén belül tudjuk egyelőre tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kormányt. Össze kell fognunk tehát – össze kell tartanunk!
A kormánnyal szembeni érdekérvényesítéshez összefogásra van szükség. A különböző tanári mozgalmak (pl. Pedagógus Egység, Tanárok a tanárokért, Tanítanék) kiválóak arra, hogy a pedagógus kollégákat és a szimpatizánsokat megnyerjék az oktatási reform ügyének, valamint, hogy minél szélesebb körű és látványos akciókat szervezzenek. Sok további lehetőséget is magukban hordoznak még, ám velük nem fog a kormány tárgyalni. A kormány csak a szakszervezetekkel tárgyal. Ebből adódóan pedig feltétlenül szükséges a szakszervezeteket erőssé tenni, hiszen a mozgalomban való részvétel és a szakszervezeti tagság nem zárják ki egymást!