PDSZ: Érdekvédelem, jogvédelem, függetlenség, szolidaritás, szolgáltatás
A PDSZ XVI. kongresszusa
2018. november 25. 22:33
Cimkék: pdsz

A PDSZ 2018. november 25-én tartotta XVI. kongresszusát, melyen az alábbi határozatokat hozta:

1. A PDSZ döntött arról, hogy kilép a Liga konföderációból. Az önállóságot csak átmeneti állapotként kezeljük, miközben megvizsgáljuk egy másfajta összefogás, másfajta konföderációs létezés lehetőségeit.

2. A kongresszus felhatalmazza az Országos Választmányt és az elnököt, hogy azonnali hatállyal kezdje meg a konföderációkkal és szakszervezetekkel való tárgyalásokat a szövetség lehetőségeiről. Ezek eredményéről be kell számolnia a soron következő kongresszuson.

3. A PDSZ tiltakozik a munka törvénykönyvének Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos képviselők által benyújtott módosító javaslata ellen, amellyel a jelenlegi évi 250 óra - kollektív szerződésben legfeljebb évi 300 óra - elrendelhető rendkívüli munkavégzés évi 400 órára emelkedhetne. Elfogadhatatlannak, embertelennek, egyben családellenesnek tartjuk az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztatottakat sújtó további módosító javaslatokat, kiemelten azt a tervezett módosítást, amely lehetővé teszi a munkaidőkeret hosszának három évre emelését. Ezzel a túlórák után járó pluszpénz kifizetése, a szabadidő elszámolása és kiadása elképesztően kitolódna és áttekinthetetlenné válna. A tervezet elfogadása esetén a hónap minden szombatján el lehetne rendelni munkavégzést a munkaidő-keretben dolgozók számára, ami teljességgel kizsigerelné az érintett munkavállalókat. A munkaerőhiányt nem a munkavállalók túlhajszolásával, hanem béremeléssel és kedvezőbb munkafeltételek biztosításával kell enyhíteni. A PDSZ szolidáris ezért az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztatottakkal és az őket tömörítő ágazati szakszervezetekkel, és cselekvően támogatja a munka törvénykönyvének tervezett módosítását ellenző akcióikat.

4. A PDSZ csatlakozik a Kossuth teret elfoglaló diákokhoz, egyetértve és támogatva törekvéseiket. Követeljük, hogy a kormány

- írja alá a CEU magyarországi működését lehetővé tevő szerződést,
- szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát,
- biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőséget.

A PDSZ tiltakozik a társadalmi nemek szakának, vagy a későbbiekben bármely más szak megszüntetése ellen, az MTA kutatóintézeteinek ellehetetlenítése ellen.
A PDSZ felajánlja jogi segítségét azoknak az oktatóknak, akiket a kormánypropaganda hatására vegzálnak, "feljelentenek".

A PDSZ ugyanakkor üdvözli, hogy a diákok, oktatók és más értelmiségiek szolidárisak a munka törvénykönyvének tervezett módosításával hátrányosan érintett munkavállalókkal. Csak összefogással tudjuk megváltoztatni azt az elfogadhatatlan irányt, amelynek eredményeképpen csökken a magasan képzettek aránya, és kizsigerelik a munkavállalókat.

5. A PDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely az oktatás problémáinak megoldására, ill. a munkavállalók érdekeinek képviseletére irányul, és csatlakozik minden eseményhez, mely ezen célok érdekében valósul meg, amennyiben ezek nem ellentétesek a PDSZ Alapszabályával és programjával.
Kapcsolódó tartalmak
XVI. kongresszus
Képgalériák
2019. szeptember 28.
2019. május 01.
Cimkefelhő
Naptár
Videók
2019. május 05. 17:16
2019. április 03. 21:13