PDSZ: Érdekvédelem, jogvédelem, függetlenség, szolidaritás, szolgáltatás
Demján szerint a jövő a szakképzésen (is) múlik, Parragh pedig több szakmunkást akar
2016. június 21. 16:43, Szita Róbert - MTI - Fotó: Kiséri-Nagy Ferenc
Cimkék: pdsz, ráció
A többletkapacitás csökkentésével növelni lehetne teljesítményhez kötötten a fizetéseket a felszabaduló forrásból, ami az oktatás színvonalára is kedvező hatással lenne – ezt Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke hangsúlyozta, míg Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt emelte ki, hogy a magyar gazdaságnak több szakmunkásra, technikusra volna szüksége. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Friedrich Ebert Alapítvány közös szakképzési konferenciáján a Liga Szakszervezetek elnöke, dr. Mészáros Melinda és a PDSZ több aktivistája is részt vett. A budapesti Kossuth Klubban jártunk.

Mendrey László PDSZ elnök megnyitója után A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, Demján Sándor a munka tiszteletét emelte ki, azt hangsúlyozta, aki dolgozik, azt tisztelni kell, és szerinte az ország jövője alapvetően azon is múlik, milyen szakképzést valósít meg. A VOSZ elnöke problémának nevezte az erős oktatási lobbit, amely azt eredményezte, hogy Magyarországon több a kinevezett egyetemi tanár, mint Németországban.

Szerinte a többletkapacitás csökkentésével növelni lehetne teljesítményhez kötötten a fizetéseket a felszabaduló forrásból, ami az oktatás színvonalára is kedvező hatással lenne.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint hiányzik a pályaválasztási tanácsadás rendszere, az üzemlátogatás, a modern termelésbe integrálható és széleskörű alapismeretekkel rendelkező munkavállaló, előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, az alapfokon megszerezhető kompetenciák gyengék, merev a felsőoktatási rendszer, az élethosszig tartó tanulás pedig egyáltalán nem jellemző.

Paragh László úgy látja, hogy a magyar oktatási rendszer egyik fő problémája, hogy a különböző struktúrák nem épülnek egymásra, és jelentős többletkapacitással működnek. Az MKIK elnökének véleménye, hogy óriási a verseny a diákokért, és az oktatási intézmények egy része a minél több tanuló megszerzésének egyik eszközeként a színvonal csökkentését választja. Parragh arra is felhívta a konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy a középfokú képzésben a gimnáziumoknak jelentős az elszívó hatása, aminek ,,eredményeként” egyre kevesebben jelentkeznek a szakképző intézményekbe, példaként említette, hogy 2012-2016 között a jelentkezők aránya gimnáziumoknál a korábbi 37 százalékról 41 százalékra emelkedett, a szakképzők esetében pedig 63 százalékról 59 százalékra csökkent.

A MKIK elnöke szólt arról is, hogy kapacitástöbbletet érzékeltet, hogy a 2016/2017-es tanévben a felvételkor meghirdetett helyek száma a duplája a felvettek létszámának. Hozzátette: ebben a tanévben a továbbtanulásra jelentkezők 22 százaléka szakközépiskolába, 35 százaléka szakgimnáziumba, 40 százaléka gimnáziumba jelentkezett.

Parragh László szerint a szakképzés javítására megoldás lehet a szakgimnáziumok erősítése, a duális képzés elterjesztése, a kompetenciamérés és a tudásszint-ellenőrzés kialakítása, a digitális tudás tananyagba emelése. A reálgazdaság igénye, hogy a középfokú és a felsőfokú szakképzés közötti most még meglévő merev határ megszűnjön - tette hozzá.

A Kossuth Klubban megrendezett szakképzési konferencia további történéseiről hamarosan ugyanitt olvashatnak - a szerk. 

Képgalériák
2016. február 19.
2015. május 21.
Cimkefelhő
Naptár
Videók
2013. március 13. 12:58
2013. március 08. 13:43