PDSZ: Érdekvédelem, jogvédelem, függetlenség, szolidaritás, szolgáltatás
A bíróság szerint jogszerű és korrekt volt a PDSZ által meghirdetett márciusi sztrájk!
2013. augusztus 07. 17:55, Mendrey László
Cimkék: pdsz, sztrájk
Megszületett végre. A bíróság jogerős álláspontja szerint minden szempontból jogszerű és korrekt volt a PDSZ által meghirdetett márciusi sztrájk. A másodfokú határozat szerint a pedagógus, és az iskola nem kötelezhető elégséges szolgálat teljesítésére, annak biztosítása, megszervezése a tankerület feladata. A bíróság helyt adott a PDSZ álláspontjának, mely tankerületenként egy intézmény kijelöléséről szól...

Marekné dr. Pintér Aranka és a PDSZ tárgyalódelegációja idén tavasszal már kötött egy ilyen értelmű megállapodást, melyet az EMMI megtámadott. Most kiderült jogi álláspontjuk téves értelmezésen alapult. Arra mindenesetre jó volt, hogy a PDSZ felfüggessze sztrájkfelhívását, hiszen egy esetlegesen jogszerűtlen sztrájk ódiumát nem kívántuk felvállalni. A törvényt tisztelő, és azt minden körülmények között betartó szakszervezetként nem kívántuk tagjainkat a hatalom esetleges vegzálásának kitenni.

A jogerős bírósági határozat ismeretében felhívással fordulunk az Emberi Erőforrások miniszteréhez:

- kezdeményezzük a PDSZ és az EMMI közötti – felfüggesztett sztrájkbizottsági tárgyalások haladéktalan folytatását,

- a tárgyalások napirendjére javasoljuk az NKT azon fejezeteinek módosítását, melyek következtében az új tanévben a pedagógusok munkaterhelése jelentősen megnő,

- követeljük a pedagógus életpályamodell részét képező bérrendezés végrehajtását a 2012 nyarán elfogadott, s jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint.

A Parlament rendkívüli ülésszakát augusztus végére hívták össze. Az addig hátralévő idő elegendő a konstruktív tárgyalások lefolytatására.

A pedagógus társadalom, a szülők, diákok, a PDSZ, az egész közoktatás érdekelt ebben.

És a Kormány?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képgalériák
2019. október 04.
2019. szeptember 28.
Cimkefelhő
Naptár
Videók
2019. május 05. 17:16
2019. április 03. 21:13